Gyerekként imádtam nagyszüleim kakukkos óráját. Nekem a kisajtó mögül előugró madár jött be, nagyfaternak meg a kisajtó mögül két sörrel a kezében előugró német menyecske. A preferenciáink eltértek, de mindkettőnknek ennyi jutott a germán zsánerképből a pesti panelba.

Valószínűleg itt gyökeredzik vonzódásom a giccsek felé - kettes szintű giccskedvelőként. Ugye volt a németeknél az első szint: A kertitörpés, aki azért vett kertitörpét, mert attól menőnek hitte magát - mert a kertitörpe kezdetben státuszszimbólum volt. A második szintű meg kiröhögte az elsőt, mert a kertitörpe kurvára giccses, de azért ő is vett, hogy megmutassa mennyire érti viccet, plusz ment a fricska a menőző szomszédnak, hogy "Hallo Nachbar, nekem is van törpém, bazeg". És a végére mindenkinek volt már kertitörpéje, de már senki nem tudta kinek miért. Azért, mert tényleg menőnek hiszi magát, vagy csak azért mert poén.

De van egy új szint a giccsben, mert az egyszerre menő és poén, ahogy Guido Zimmermann újraértelmezi a klasszikus kakukkos órát és a schwarzwaldi életképet lecseréli a szocialista panelra. És nem ám összevissza, mint az állatok, hanem megfontoltan a modern építészet mintáit felvonultatva. Olyanokat, mint például a Glenkerry House, amit a magyar származású brutalista stílusú Goldfinger Ernő tervezett, vagy a Flaine Hotel, ami a szintén magyar Bauhaus építész Breuer Marcell műve. #magyarokmindenhol

Érdemes végignézni a galériát. A felhúzó, ami a klasszikus germán ikonográfiában toboz lenne, de itt betonblokk vagy kézigránát, parabola antenna gombokból, festett reluxa, kaktusz az ablakban és hasonló finomságok.
forrás: guidozimmermann-art