Menu
Lógót minden városnak - Veresegyház logó koncepció

roka_veresegyhaz_logo_neonkult_01.jpgVeresegyház várossá avatásának 20. évfordulója alkalmából pályázatot hirdettek, hogy a jeles alkalom kapcsán a város címere is kapjon némi ráncfelvarrást. Veresegyházról sokaknak a Medveotthon ugrik be, pedig a Pest megyei város az egyik legdinamikusabban fejlődő település az országban, lakosságának negyede fiatal és ennek megfelelően fiatalos, modern, elegáns és egyszerű logót kértek a kiírásban. A felhozatal, ahogy lenni szokott tartalmazott erős, kevésbé erős és néhány 'köszönjük, majd értesítjük' munkát is.

Nekünk ROKA logótervébe sikerült belefutni és azonnal beinította a nyálelválasztást. Számunkra nyerő volt, de végül nem az ő terve győzött, viszont abszolút pozitívan és szerényen írt a pályázatról:
roka_veresegyhaz_logo_neonkult_04.jpg"Megtetszett a feladat, még nem csináltam hasonlót azelőtt, gondoltam kipróbálom magam. Persze rengetegen küldtek be terveket és érkezett is pár remek munka. Ahogy a terveken is látható három fő motívumot ragadtam ki, ami jellemző a városra és azt igyekeztem egybegyúrni, természetesen próbáltam a mai trendekhez igazodni, hogy valami fiatalosabb képet kapjon az egész.
 
Nem akartam teljesen elrugaszkodni az eredeti címertől, ezért megtartottam a pajzsformát, az alul látható két félív a pajzsformában hivatott ábrázolni a címerben szereplő Árpádsávos részt. A városra még jellemző Szentlélek templom - és a tavirózsa motívumát használtam továbbá fel, hogy jobban tudjam ábrázolni a városra jellemző dolgokat. Eleve valami letisztultabb dolgot akartam, azt hiszem sikerült is."
roka_veresegyhaz_logo_neonkult_02.jpgroka_veresegyhaz_logo_neonkult_03.jpgNem kérdés, hogy minden város megérdemelne egy saját logót és szerencsére látni is a fejlődést, ahogy egyre több település ismeri fel, hogy egy történelmi címer nem feltétlen tudja kiszolgálni a modern vizuális kommunikációs trendeket. Persze ettől még szükség van rá, de egy logó vagy a haladóbb szellemiségű települések esetében akár egy teljes arculat hasznos lehet a településmarketing vagy a turisztikai- és az önkormányzati kommunikáció szempontjából is. 
roka_veresegyhaz_logo_neonkult_05.jpg

ROKA portfólióját és további munkáit itt találjátok: Arthungry, Behance, Instagram

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neonkult.blog.hu/api/trackback/id/tr8114141519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NeonKult

Városi kultúra és design. Street art és kortárs. Kreatív. Same in English.

Friss kommentek

  • Le a spammerekkel: Erre kéne valami forrás is, mert emlékeim szerint a Cicavízió az szombat (vagy vasárnap?) esténkén... (2018.11.03. 13:20) Cicavízió a Mechwart ligetnél
  • felső határ nincs: mar szamitogepes grafika is van rolla? nem rossz olyan mint egy kinai vespa masolat (2018.10.30. 12:38) Vespa, de jet-ski
  • efi: @iattilagy: Ez gyenge ellenérv, szinte minden eszköznek van ki-be kapcsoló gombja, ami megnyomódh... (2018.10.26. 18:33) Ikontörténelem - Miért ilyen a kikapcsológomb?
  • Jakab.gipsz: Nesze semmi, fogd meg jól ! És ? (2018.10.21. 10:56) Hipszterizátor
  • DirtyHarry: Ja hat persze mert az aukcios haz nem volt ebben benne...vajon mikor tortek be hozzajuk hogy atala... (2018.10.13. 19:52) A bedarált kép és ami mögötte van

Címkék

3D (2) 80s (1) állati (9) amsterdam (1) animáció (1) applikáció (2) art (18) autó (2) banksy (4) bauhaus (1) bélyeg (1) bkk (2) bordalo (1) budapest (16) building (1) busz (2) bútor (4) cica (4) cipő (1) city (1) dali (1) design (23) digitális (2) disney (1) divat (4) drón (1) elektromos (2) energia (1) építészet (6) facebook (1) fair (1) felújítás (1) fenntarthatóság (8) ferenciek tere (1) festeszet (8) film (8) foci (1) fotó (4) frida kahlo (3) fun (6) future (1) geek (1) giccs (1) gif (1) glitch (1) google (1) graffiti (8) gyufa (1) hajléktalan (1) hazai (5) hazai pálya (14) hipszter (1) hollywood (2) horror (1) hype (2) IKEA (2) illusztráció (14) illuzio (2) instagram (1) internet (2) ivóvíz (1) japan (1) képregény (1) kétfarkú (1) ketfarkukutyapart (1) kiallitas (6) klotild palota (1) könyv (4) környezetvédelem (8) kortárs (23) közkút (1) közlekedés (1) közösség (1) kreatív (4) kult (5) kultúra (4) kutya (2) lakás (4) lakberendezés (1) landart (1) linó (1) logó (1) magyar (8) megújuló (1) mercedes (1) mese (2) modern (4) mome (1) MOME (1) motor (1) mozi (1) museum (5) művészet (30) nasa (1) nemzeti galeria (1) neon (1) neonkult (2) offline (1) olasz (1) olvasás (1) panel (1) parisi udvar (1) párna (1) performansz (2) pet palack (1) picasso (1) plakát (1) plasticfreejuly (1) plasztik (3) poket (1) pop (3) portfólió (1) poszter (5) rajzfilm (4) refill (1) reklám (3) retró (4) robot (1) ruha (1) sport (1) street (3) street art (11) szecesszió (1) szex (1) szín (2) szívószál (1) szobrászat (1) szoci (1) sztalker csoport (1) szürreál (2) tech (2) tenger (2) tervezőgrafika (16) timelapse (1) tipográfia (2) újrahasznosítás (2) újratöltés (1) urban (1) urban art (2) utazás (1) UX (1) varini (1) város (7) vespa (1) vicces (3) videó (4) warhol (3) web (1) zene (2) zsolnay (1) Címkefelhő