Cuki zsebcirkáló az európai utakon

microlino_03.jpgMicrolino névre hallgat ez a szuperkompakt járgány, ami koncepcióként már egy ideje kering a világhálón, viszont újdonság, hogy jóváhagyták az utcai használatát, így hamarosan a svájci utakat fogja koptatni. A kis buborék autó formáját a BMW 50-es években gyártott Isettája ihlette és elődjéhez hasonlóan ez is elöltöltős, mint egy mosógép. Azért némi újítást is pakoltak bele, így a mindössze 2,4 méter hosszú elektromos miniautó hatótávolsága 120 és 215 km között mozog egy töltéssel - az akku méretétől függően.

microlino_01.jpgMax sebessége 90 km/h, szóval nagy száguldozásra nem kell számítani, ahogy a nagybevásárlást sem ezzel érdemes majd intézni. Ránézésre 2 karton víz lehet a kapacitása, de cserébe simán elfér két Demszky-karó között. Egyébként a svájci Micro a Microlino gyártója és az első prototípust 2016-ban keztdék tesztelni, mielőtt forgalomra érettnek nyilvánították. Ha az anyaroszágban beválik, akkor a német piacra is kikerülhet 2019 környékén. Arról, hogy hozzánk mikor jut el sajnos nincs infónk. 

microlino_02.jpg

microlino_06.jpg
microlino_04.jpg
microlino_07.jpg
forrás


HA TETSZETT KÖVESS MINKET MINDENHOL ÉS NEM MARADSZ LE SEMMIRŐL!


Facebook Instagram Youtube Pinterest Vimeo

A bejegyzés trackback címe:

https://neonkult.blog.hu/api/trackback/id/tr5814150875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NeonKult

Városi kultúra és design. Street art és kortárs. Kreatív. Same in English.

Címkék

3D (2) 80s (1) állati (10) állatvédelem (1) amsterdam (1) animáció (1) applikáció (2) art (20) autó (4) banksy (4) bauhaus (1) bélyeg (1) biztonság (1) bkk (2) bordalo (1) brand (1) bringa (1) budapest (16) building (1) busz (2) bútor (4) cica (4) cipő (1) city (1) csomagolás (1) dali (2) design (30) digitális (3) disney (1) divat (5) drón (1) elektromos (4) energia (1) építészet (6) facebook (1) fair (1) felújítás (2) fenntarthatóság (11) ferenciek tere (1) festeszet (11) film (10) foci (1) fotó (6) frida kahlo (3) fun (7) future (1) geek (1) giccs (2) gif (1) glitch (2) google (1) graffiti (9) gyufa (1) hajléktalan (1) hazai (6) hazai pálya (15) hipszter (1) hollywood (3) horror (2) hype (2) IKEA (2) illusztráció (15) illuzio (2) indiana jones (1) instagram (1) internet (2) ivóvíz (1) japan (2) képregény (2) kétfarkú (1) ketfarkukutyapart (1) kiallitas (7) klotild palota (1) könyv (4) környezetvédelem (11) kortárs (25) közkút (1) közlekedés (1) közösség (1) kreatív (6) kult (6) kultúra (6) kutya (2) lacoste (1) lakás (4) lakberendezés (2) landart (1) linó (1) logó (1) logo (1) lsd (1) magyar (10) marvel (1) megújuló (1) mercedes (1) mese (2) modern (5) mome (1) MOME (1) motor (2) mozi (2) műkincs (2) museum (6) művészet (37) nasa (1) nemzeti galeria (1) neon (1) neonkult (2) offline (1) olasz (1) olvasás (1) panel (2) parisi udvar (1) párna (1) performansz (2) pet palack (1) picasso (1) plakát (1) plasticfreejuly (1) plasztik (3) poket (1) pop (4) portfólió (1) poszter (5) rajzfilm (4) refill (1) reklám (5) reneszánsz (1) retró (5) robot (1) ruha (2) sport (2) street (3) street art (12) szecesszió (1) szex (1) szín (2) szívószál (1) szobrászat (1) szoci (1) sztalker csoport (1) szuperhős (1) szürreál (2) tech (2) tenger (2) tervezőgrafika (17) timelapse (1) tipográfia (2) újrahasznosítás (2) újratöltés (1) urban (1) urban art (2) utazás (1) UX (1) varini (1) város (9) vespa (1) vicces (4) videó (4) warhol (3) web (1) zene (3) zsolnay (1) Címkefelhő