Szemétből művészet

guaxinex_final.jpg

Artur Bordalo aka Bordalo II portugál származású street artos fickó. Gyermekkora két-, látszólag ellentétes világ közé szorította őt: egy részről nagyapja által festett klasszikus akvarellek, másrészről pedig az illegális graffitik által adott életérzés formálta az általa létrehozott egyedi megoldásokat. Ennek köszönhetően olyan dolgot alkotott, amely mellett nem mehetünk el szó és megállás nélkül – amennyiben Lisszabon, Párizs vagy Lausanne utcáit járjuk.

img_0334zzzzzzcopy.jpgInspirációját a következőképpen defininálta: Egy nagyon fogyasztói beállítottságú, materialista és mohó nemzedék tagja vagyok. Az oktatás amiben részesültünk, a túlfogyasztás felé irányított bennünket. Kimondottan sok termék és technológiai eszköz vesz bennünket körül. Emellett rengeteg "szemetet" is termelünk az eltúlzott fogyasztás miatt. Amikor a „szemétről” beszélek, azért teszem idézőjelbe, mert ez egy nagyon absztrakt definíció számomra, azaz ami az egyik ember számára szemét, az a másik embernek kincs. – vallja Bordalo.

adeer-final-nu1.jpg

3D-s alkotásai egytől egyig eldobott deszkákból, fémlemezekből, műanyag darabokból, csövekből és mindenféle hátrahagyott szemétből készülnek. Művészetének vizuális élvezetével párhuzamosan arra is felhívja a figyelmünket, hogy alternatív megoldásként is tekinthetünk az általunk termelt szemétre, mint bennünket is inspiráló mindennapi alapanyagra. Valamint nem utolsó sorban a fenntartható városi környezettudatos életmódra is.

uimg_0685aaa.jpg

bordaloooo.jpg

bordaloo_1.jpg

bordalooooo.jpg

További színes és megkapó alkotásait itt és itt nézhetitek meg. Ha még nem volt elég a street artból, akkor kövessetek bennünket facebookon is.



HA TETSZETT KÖVESS MINKET MINDENHOL ÉS NEM MARADSZ LE SEMMIRŐL!


Facebook Instagram Youtube Pinterest Vimeo

A bejegyzés trackback címe:

https://neonkult.blog.hu/api/trackback/id/tr10014206699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NeonKult

Városi kultúra és design. Street art és kortárs. Kreatív. Same in English.

Címkék

3D (2) 80s (1) állati (10) állatvédelem (1) amsterdam (1) animáció (1) applikáció (2) art (20) autó (4) banksy (4) bauhaus (1) bélyeg (1) biztonság (1) bkk (2) bordalo (1) brand (1) bringa (1) budapest (16) building (1) busz (2) bútor (4) cica (4) cipő (1) city (1) csomagolás (1) dali (2) design (30) digitális (3) disney (1) divat (5) drón (1) elektromos (4) energia (1) építészet (6) facebook (1) fair (1) felújítás (2) fenntarthatóság (11) ferenciek tere (1) festeszet (11) film (10) foci (1) fotó (6) frida kahlo (3) fun (7) future (1) geek (1) giccs (2) gif (1) glitch (2) google (1) graffiti (9) gyufa (1) hajléktalan (1) hazai (6) hazai pálya (15) hipszter (1) hollywood (3) horror (2) hype (2) IKEA (2) illusztráció (15) illuzio (2) indiana jones (1) instagram (1) internet (2) ivóvíz (1) japan (2) képregény (2) kétfarkú (1) ketfarkukutyapart (1) kiallitas (7) klotild palota (1) könyv (4) környezetvédelem (11) kortárs (25) közkút (1) közlekedés (1) közösség (1) kreatív (6) kult (6) kultúra (6) kutya (2) lacoste (1) lakás (4) lakberendezés (2) landart (1) linó (1) logó (1) logo (1) lsd (1) magyar (10) marvel (1) megújuló (1) mercedes (1) mese (2) modern (5) mome (1) MOME (1) motor (2) mozi (2) műkincs (2) museum (6) művészet (37) nasa (1) nemzeti galeria (1) neon (1) neonkult (2) offline (1) olasz (1) olvasás (1) panel (2) parisi udvar (1) párna (1) performansz (2) pet palack (1) picasso (1) plakát (1) plasticfreejuly (1) plasztik (3) poket (1) pop (4) portfólió (1) poszter (5) rajzfilm (4) refill (1) reklám (5) reneszánsz (1) retró (5) robot (1) ruha (2) sport (2) street (3) street art (12) szecesszió (1) szex (1) szín (2) szívószál (1) szobrászat (1) szoci (1) sztalker csoport (1) szuperhős (1) szürreál (2) tech (2) tenger (2) tervezőgrafika (17) timelapse (1) tipográfia (2) újrahasznosítás (2) újratöltés (1) urban (1) urban art (2) utazás (1) UX (1) varini (1) város (9) vespa (1) vicces (4) videó (4) warhol (3) web (1) zene (3) zsolnay (1) Címkefelhő