2006-ban indítottunk, akkor még Mindennapi Betevő néven. Ahogy most is, már akkor is a dizájn, a művészet, a kultúra és a street art volt a csapásirány. A következő évben megnyertük a HVG Goldenblog kultúra kategória fődíját. Rá egy évre már mi zsűriztük a legjobbnak ítélt blogokat.
Aztán a rákövetkező évek alatt kiírtunk magunkból mindent. Megmondtuk szerintünk mi a menő és többnyire el is találtuk a trendeket. Elkezdtünk más projektekkel is foglalkozni. Végül a Mindennapi Betevő a háttérbe szorult.
A napi betevő megkeresése mellett és az egyéb elfoglaltságok okán az írás mindennapi teherré vált. Pihenőt vettünk ki és lezártuk a Mindennapis korszakot, de a fény sosem aludt ki teljesen.
A sors úgy döntött, hogy Neonkult néven indulunk onnan ahol abbamaradt. Köszönjük ha velünk tartasz ezen az úton.
HA TETSZETT KÖVESS MINKET MINDENHOL ÉS NEM MARADSZ LE SEMMIRŐL!