Alternatívák a leégett Notre Dame tetőszerekezetére

Vincent Callebaut - Notre DameA Notre Dame katasztrófája óta több mint egy hónap telt el és a hírek leginkább arról szóltak, hogy hogyan mentik, ami még menthető, hogy épp mit mondott Macron vagy melyik celeb mennyit adakozott a felújításra. Mert lesz felújítás, ez nem kétséges, a kérdés inkább a mikor és ami még érdekesebb, a hogyan. 

Az szinte nyilvánvalóvá vált, hogy eredeti állapotába visszaállítani nem lehet, vagy legalábbis meglehetősen nehéz lenne, mivel egész Európában nincsen elég nagy fa, ami a tetőszerkezet helyreállításához szükséges, köszönhetően az emberiség szorgos pusztításának. Fa ugyan akad, de a jelenlegi erdőterületek mindössze 4 százaléka őserdő, a többi telepített, következésképpen jóval kisebbek a fák, mint ami a gerendákhoz szükséges. Hogy érzékeltessük a különbséget, míg a Liget projekt kb. 200 fát érint, fakivágás ebből jóval kevesebbet, a Notre Dame kedvéért viszont 13 000 ősfát kéne kivágni. Vagy várunk párszáz évet a felújítással. De ezekről a kérdésekről az Egy nap a városban srácok írtak egy részletesebb összefoglalást, amit csak ajánlani tudunk.

Vincent Callebaut - Notre Dame
Az ősfás kérdéskört félretéve mi maradunk azon a vonalon, hogy milyen érdekes alternatívákat javasoltak a Notre Dame tetőszerkezetének pótlására.

Vincent Callebaut párizsi építész terve talán az egyik legjobban eltalált. Javaslata szerint a Notre Dame-ot egy környezetbarát épületté formálná, ami energiát termelne és a tetőkerben évi 21 tonna gyümölcsöt lehetne megtermelni. Mindemellett nem is nézne ki rosszul, ahogy a gótika kapna egy modern pofont. A szerkezet CLT (cross-laminated timber) lenne, tulajdonképpen egy rétegragasztott fapanel, ami a fa jó tulajdonságait ötvözi az acél tűzállóságával. A hab a tortán, hogy még ősfákat sem kell kivágni miatta. A kristály formájú üvegek képesek lennének hasznosítani a fényt és energiává alakítani, továbbá a katedrális világításának egy részét is megoldaná az áttört mennyezet. Az építészstúdió kalkulációja szerint a tetőkertben 25 kilogramm zöldség-gyümölcsöt lehetne összekertészkedni négyzetméterenként és mindehhez tetőn elhelyezkedő vízgyűjtők szolgáltatnák a vizet. 

Vincent Callebaut - Notre Dame
Vincent szerint ez ékes példája lehetne a környezettudatos tervezésnek és jelképe annak, hogy itt az ideje véget vetni historizálásnak, aminek egyetlen haszna, hogy egy szabadtéri múzeummá alakítja a várost. 

A Miysis Studio tervei nagyon közel állnak az előzőhöz. Szintén üvegtetővel képzelik el a felújítást, hagyományos és modern elemekkel dolgozva, de ügyelve a gótikus stílusjegyekre. Ugyanúgy tetőkertet javasolnak, kiállítótérként hasznosítva, de szeretnék megtartani az egyensúlyt a restauráció és modern megoldások között.

Miysis - Notre Dame

nMiysis - Notre Dame

Miysis - Notre Dame

Miysis - Notre Dame

Miysis - Notre Dame

Miysis - Notre Dame

Jóval elborultabb ötlettel állt elő a ciprusi Kiss The Architect stúdió. A templomtornyot fura labdák és ívek vennék körül. Nehéz lenne leírni mi a koncepció, de a kép önmagért beszél. Kicsit olyan mintha a dizájnt Nikola Tesla álmodta volna meg és épp arra vár, hogy belecsapjon egy villám. 

Kiss The Architect - Notre Dame

Az AJ6 Studio a tetőt és a templomtornyot szinte teljes egészében acélüvegből építené újra. A gótikus rózsaüvegre hajazó elképzelés szerint ez lenne a kapcsolat a föld és a menny között, az üvegen átszűrődő fény a teremtené meg a pátoszt, ahogy a szivárvány minden színében játszik. 

AJ6 Studio

Az orosz építész, Alexander Nerovnya az AJ6 tervének szolidabb változatát képzelte el. Ő meghagyná a tradicionális templomtornyot és a pszichedelikus rózsaüveg helyett egy kevésbé színes üvegtetőt tervezett. Szerinte a katedrális látogatói amint meglátnák a modern és klasszikus elemek találkozásait, szinte a vállukon éreznék a történelem súlyát.

Alexander Nerovnya - Notre Dame



Ha tetszett jelölj be minket: 


Facebook Instagram Youtube



HA TETSZETT KÖVESS MINKET MINDENHOL ÉS NEM MARADSZ LE SEMMIRŐL!


Facebook Instagram Youtube Pinterest Vimeo

A bejegyzés trackback címe:

https://neonkult.blog.hu/api/trackback/id/tr6914841732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enrikokaruszo 2019.05.27. 21:48:05

az eredetit
önmegvalósítsanak máshol

Snedronningen 2019.05.27. 22:32:31

Az megvan, hogy ez egy templom, egy szakrális épület? Nem kultúrház, nem kiállítóterem, nem park, nem energiatermelésre szolgáló ipari terület, nem óceáni műanyagszemét-lerakó, nem mezőgazdasági termelésre alkalmas terület, hanem egy TEMPLOM, ahol az Isten lakik, és a hívek nem nézelődni, szelfizgetni, cseverészni, hanem imádkozni mennek be! Az ember esze megáll, de komolyan, micsoda elmebeteg tervek! A korábbi évszázadok helyreállítási munkálatai során az adott kor legjobb anyagait és legmodernebb technikáit használták fel, mert tudták, hogy Isten csak a legjobbat érdemli. Soha nem mertek volna szeméttel előállni! Persze, megértem, hogy nincs alkalmas faanyag, és felőlem lehet acél és üveg, de meg kell őrizni az alapfunkciót, hogy ez elődlegesen egy működő, felszentelt templom, és csak másodsorban turisztikai nevezetesség.

acycloren 2019.05.27. 22:55:34

@Snedronningen: A franciaországi társadalmi igények változásának megfelelően inkább mecsetté kellene alakítani az épületet.

"egy TEMPLOM, ahol az Isten lakik" - Gondolom te se vagy keresztény, különben tisztában lennél vele, hogy talán egy keresztény szekta se hisz abban, hogy Isten egy templomban lakik. Ezt én ateistaként is tudom.
Amúgy templomoknak mindig is volt több funkciója. Erődként is használták őket, fallal körülvéve, főleg Magyarországon és Erdélyben. Tehát semmi se zárja ki, hogy ne lehessen más funkció.

"A korábbi évszázadok helyreállítási munkálatai során az adott kor legjobb anyagait és legmodernebb technikáit használták fel, mert tudták, hogy Isten csak a legjobbat érdemli. Soha nem mertek volna szeméttel előállni!" - Azt gondolom nem fogtad fel, hogy ebben a korban pont ez az üveg-acél megoldás legmodernebb anyaghasználat és technika, nem pedig a fából ácsolt tetőszerkezet. Például a vatikáni Szent Péter bazilika is azért olyan hatalmas, boltíves és van egy baszott nagy kupolája, mert le akarták vele nyűgözni a kor vallásos embereit. Persze az építésekor biztos voltak hozzád hasonló fanyalgók, akik szerint az túl modern, csilivili, elszállt, szar, turistás megoldás volt.

LSV 2019.06.04. 08:03:44

Kiváncsi lennék, hogy milyen ötletekkel állnának elő a fajtársak egy leégett zsinagóga "újrahasznosítására".

Madarász Henrik 2019.06.04. 15:06:15

Látszik, hogy a tervezőkbe minimális tisztelet sem szorult a kereszténység és a régen élt emberek iránt.

Támogass minket!

Ha tetszik a NeonKult és teli vagy pénzzel, támogathatsz minket Patreonon.

patreon_logo2.png

NeonKult

Városi kultúra és design. Street art és kortárs. Kreatív. Same in English.

Címkék

3D (3) 80s (1) állati (10) állatvédelem (1) amsterdam (1) animáció (1) applikáció (2) art (28) autó (8) banksy (4) bauhaus (1) bélyeg (1) biztonság (1) bkk (2) bordalo (1) bowie (1) brand (1) bringa (1) budapest (19) building (1) busz (2) bútor (4) cica (4) cipő (2) city (1) csomagolás (1) dali (2) design (54) digitális (5) disney (1) divat (7) diy (1) drog (1) drón (1) elektromos (4) energia (1) építészet (13) étel (1) facebook (1) fair (1) felújítás (3) fenntarthatóság (16) ferenciek tere (1) festeszet (16) film (12) foci (1) fotó (8) frida kahlo (3) fun (10) future (3) geek (1) giccs (3) gif (1) glitch (2) google (1) graffiti (12) gyufa (1) hajléktalan (1) hazai (7) hazai pálya (17) hbo (1) hipszter (1) hollywood (3) horror (3) hype (2) IKEA (2) illusztráció (22) illuzio (2) indiana jones (1) instagram (1) internet (2) ivóvíz (1) japan (3) képregény (3) kétfarkú (1) ketfarkukutyapart (1) kiallitas (13) klasszik (1) klotild palota (1) könyv (5) környezetvédelem (16) kortárs (35) közkút (1) közlekedés (1) közösség (1) kreat (1) kreatív (21) kult (11) kultúra (10) kutya (2) lacoste (1) lakás (4) lakberendezés (2) landart (1) linó (1) logo (1) logó (1) lsd (1) magyar (11) mar (1) marvel (1) megújuló (1) mercedes (1) mese (2) modern (6) mome (1) MOME (1) motor (2) mozi (2) műkincs (2) museum (6) művészet (49) nasa (1) nemzeti galeria (1) neon (1) neonkult (2) notre dame (2) offline (1) olasz (1) olvasás (1) panel (2) parisi udvar (1) párna (1) performansz (2) pet palack (1) picasso (1) plakát (1) plasticfreejuly (1) plasztik (3) poket (1) pop (6) portfólió (1) poszter (5) rajzfilm (4) recycling (1) refill (1) reklám (5) reneszánsz (1) retró (6) robot (1) rubik (1) ruha (3) sport (2) starwars (1) street (3) street art (14) style (1) szecesszió (1) szex (1) szín (2) szívószál (1) szobrászat (1) szoci (1) sztalker csoport (1) szuperhős (2) szürreál (2) társasjáték (1) táska (1) tech (3) tenger (2) természet (1) tervezőgrafika (19) timelapse (1) tipográfia (2) trend (1) újrahasznosítás (3) újratöltés (1) urban (2) urban art (2) utazás (2) UX (1) v (1) varini (1) város (13) vespa (1) vicces (6) videó (4) víz (1) warhol (3) web (1) zene (4) zsolnay (1) Címkefelhő