Dalí. Tarot

va-dali_tarot_new_edition-cover_44640.jpg

Salvador Dali kétségkívül a szürrealizmus egyik legmeghatározóbb alakja, zsenialitása túlmutatott a vásznakon, viszont azt kevesebben tudják róla, hogy készített borkalauzt, szakácskönyvet és tarot kártyákat is. Az utóbb említett tarot kártyákat a mester az Élni és halni hagyni James Bond filmhez kezdte el megtervezni, bár később sajnos nem került be a filmbe, mivel Dali munkadíját nem bírta el a büdzsé. De ez nem tántorította el attól, hogy befejezze a kártyákat, igaz csak 10 évvel a film megjelenése után. A Taschen kiadótól most megrendelhető a pakli egy útmutató könyv kíséretében, melyet szintén Dali készített. 

dali-7-960x825_2x.jpg

A 78 kártya között megjelenik a mester a Mágusként, felesége Gala, mint az Uralkodónő, a Kelyhek királynője ráfirkantott Dali bajusszal és Cézár meggyilkolása az árulás jelképeként.

Egy szemfüles expert felhívta rá a figyelmem, hogy bár Dali ábrázolásai hibátlanok, viszont a feltehetőleg utólag odaszerkesztett jelöléseknél homokszem került a gépezetbe, legalábbis a kártyalapok bal alsó asztrológiai jegyei tévesek itt-ott. A Szeretők kártyalapra például a Szűz csillagjegy került, pedig őket az Ikrekkel szokták azonosítani, az Uralokdónő kártyára pedig a női szimbólum helyére a Hold került. Ejnye no!

va-dali_tarot_new_edition-image_03_44640.jpg

dali-5.jpg

dali-4.jpg

dali-1.jpg



HA TETSZETT KÖVESS MINKET MINDENHOL ÉS NEM MARADSZ LE SEMMIRŐL!


Facebook Instagram Youtube Pinterest Vimeo

A bejegyzés trackback címe:

https://neonkult.blog.hu/api/trackback/id/tr7715305966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Támogass minket!

Ha tetszik a NeonKult és teli vagy pénzzel, támogathatsz minket Patreonon.

patreon_logo2.png

NeonKult

Városi kultúra és design. Street art és kortárs. Kreatív. Same in English.

Címkék

3D (3) 80s (1) állati (10) állatvédelem (1) amsterdam (1) animáció (1) applikáció (2) art (28) autó (8) banksy (4) bauhaus (1) bélyeg (1) biztonság (1) bkk (2) bordalo (1) bowie (1) brand (1) bringa (1) budapest (19) building (1) burnout (1) busz (2) bútor (4) cica (4) cipő (2) city (1) coaching (1) csomagolás (1) dali (3) design (55) digitális (5) disney (1) divat (7) diy (1) drog (1) drón (1) elektromos (4) energia (1) építészet (13) étel (1) facebook (1) fair (1) felújítás (3) fenntarthatóság (16) ferenciek tere (1) festeszet (16) film (13) foci (1) fotó (8) frida kahlo (3) fun (10) future (3) geek (1) giccs (3) gif (1) glitch (2) google (1) graffiti (12) gyufa (1) hajléktalan (1) hazai (7) hazai pálya (18) hbo (1) hipszter (1) hollywood (3) horror (3) hype (2) IKEA (2) illusztráció (23) illuzio (2) indiana jones (1) instagram (1) interjú (1) internet (2) ivóvíz (1) japan (3) képregény (3) kétfarkú (1) ketfarkukutyapart (1) kiallitas (13) klasszik (1) klotild palota (1) könyv (6) környezetvédelem (16) kortárs (36) közkút (1) közlekedés (1) közösség (1) kreat (1) kreatív (21) kult (11) kultúra (11) kutya (2) lacoste (1) lakás (4) lakberendezés (2) landart (1) linó (1) logó (1) logo (1) lsd (1) magyar (11) mar (1) marvel (1) megújuló (1) mercedes (1) mese (2) modern (6) MOME (1) mome (1) motor (2) mozi (2) műkincs (2) museum (6) művészet (50) nasa (1) nemzeti galeria (1) neon (1) neonkult (2) notre dame (2) offline (1) olasz (1) olvasás (1) panel (2) parisi udvar (1) párna (1) performansz (2) pet palack (1) picasso (1) plakát (1) plasticfreejuly (1) plasztik (3) podcast (1) poket (1) pop (6) portfólió (1) poszter (5) rajzfilm (4) recycling (1) refill (1) reklám (5) reneszánsz (1) retró (6) robot (1) rubik (1) ruha (3) sport (2) starwars (2) street (3) street art (14) style (1) szecesszió (1) szex (1) szín (2) szívószál (1) szobrászat (1) szoci (1) sztalker csoport (1) szuperhős (2) szürreál (2) társasjáték (1) táska (1) tech (3) tenger (2) természet (1) tervezőgrafika (19) timelapse (1) tipográfia (2) trend (1) újrahasznosítás (3) újratöltés (1) urban (2) urban art (2) utazás (2) útkeresés (1) UX (1) v (1) varini (1) város (13) vespa (1) vicces (6) videó (4) víz (1) warhol (3) web (1) zene (4) zsolnay (1) Címkefelhő