A bedarált kép és ami mögötte van
A bedarált kép és ami mögötte van

Egy hete történt, hogy a legismertebb-ismeretlen street art művész, Banksy egy londoni aukción a Lufis lány című képét bedarálta a keretbe épített daráló segítségével a licit leütése után pár pillanattal és ezzel a performansszal felrobbantotta az internetet. A hírtornádóhoz természetesen…

Szemét Szuprematizmus
Szemét Szuprematizmus

Csizik Balázs sorozatának igazi szépsége abból az ellentmondásból fakad, - ahogy maga is írja - hogy ezeknek a tengerparton szétszórt színes műanyagdaraboknak egyszerre lehet meglátni a báját és tudni, hogy ez a szemét az emberiség egyik legnagyobb problémája jelenleg. A Csendes-óceánban keringő…

Az év legjobb drónfotói
Az év legjobb drónfotói

Hogy ismét itthonival nyissunk, az első hazai Drónfotós pályázat lezárult és örömmel konstatáltuk, hogy ebben is kiemelkedőt nyújtanak az itthoni alkotók. A képeket már több fórumon meg lehet tekinteni és Kálló Péter a hazai drónfotós szcéna egyik úttörője zsűrizte a…

Művészi ABC
Művészi ABC

Andy Warhol tegnap töltötte volna a 90-et, így a szülinap kapcsán ezt köpte ki magából a világháló. Andy Warhol után pedig jobban megnézve az egész sorozat megér egy misét, mert a leghíresebb kortárs képzőművészek nevének kezőbetűje és a rájuk jellemző stílus-, vagy egyesek esetében a legismertebb…

Így készül a street art
Így készül a street art

Bár már egy kicsit régen volt a Filatorigáton a Montana Graffiti Jam, de azért jó visszanézni barátunk, VOID művét, ami az egyik legjobb volt az eseményen. Csináltunk is egy videót, ami bemutatja az alkotás folyamatát. Persze kicsit gyorsítottunk rajta, hogy ne kelljen egy órát néznetek, mi…

Részeg macskás gyufásdobozok
Részeg macskás gyufásdobozok

Nomen est omen. A címhez sokat hozzáfűzni nem is érdemes. Mondanám, hogy hiánypótló alkotás, de nem tudnék olyan pillanatot találni, amikor a részeg macskás gyufára igény születik, hacsak nem azt, amikor a társaság annyira kreatívra issza magát, ahogyan az a skatulyákon is látható. Jöjjenek inkább a…

Panelkakukk
Panelkakukk

Gyerekként imádtam nagyszüleim kakukkos óráját. Nekem a kisajtó mögül előugró madár jött be, nagyfaternak meg a kisajtó mögül két sörrel a kezében előugró német menyecske. A preferenciáink eltértek, de mindkettőnknek ennyi jutott a germán zsánerképből a pesti panelba. Valószínűleg itt gyökeredzik…

Támogass minket!

Ha tetszik a NeonKult és szeretnél több tartalmat, támogathatsz minket Patreonon.

patreon_logo2.png

NeonKult

Városi kultúra és design. Street art és kortárs. Kreatív. Same in English.

Címkék

3D (3) 80s (2) 90s (1) adidas (1) ajándék (1) állati (10) állatvédelem (1) amsterdam (1) animáció (1) applikáció (2) art (47) autó (11) banksy (4) bauhaus (1) bélyeg (2) bicikli (1) biztonság (1) bkk (2) bordalo (1) bowie (1) brand (2) bringa (1) bud (1) budapest (23) building (1) burberry (1) burnout (1) business (1) busz (2) bútor (4) celeb (3) cica (4) cicciolina (1) cipő (2) city (1) coaching (1) concept (2) csomagolás (1) dali (3) design (73) digitális (5) disney (1) divat (7) diy (1) drog (1) drón (2) elektromos (4) energia (2) építészet (16) esemény (2) étel (1) étterem (1) facebook (1) fair (1) fashion (1) felújítás (3) fenntarthatóság (22) ferenciek tere (1) festeszet (18) film (14) foci (1) fotó (13) frida kahlo (3) fun (12) future (4) gastro (1) geek (2) giccs (3) gif (1) glitch (2) google (1) graffiti (19) grafika (1) gyufa (1) hajléktalan (1) hajó (1) hazai (7) hazai pálya (21) hbo (1) hipszter (1) hollywood (3) horror (3) hype (2) IKEA (2) illusztráció (27) illuzio (2) indiana jones (1) instagram (1) interjú (1) internet (2) ivóvíz (1) japan (3) karácsony (1) képregény (3) kétfarkú (1) ketfarkukutyapart (1) kiallitas (17) kiszel (1) klasszik (1) klotild palota (1) könyv (8) környezetvédelem (19) kortárs (46) közkút (1) közlekedés (1) közösség (1) kreat (1) kreatív (38) kult (20) kultúra (24) kutya (2) lacoste (1) lakás (4) lakberendezés (3) landart (1) linó (1) living (1) logo (1) logó (2) lsd (1) magyar (17) mar (1) marvel (1) megújuló (1) mercedes (1) mese (2) modern (6) mome (1) MOME (1) motor (2) mozi (2) műkincs (2) museum (6) művészet (68) nasa (1) nemzeti galeria (1) neon (1) neonkult (3) notre dame (2) offline (1) olasz (1) olvasás (1) panel (2) parisi udvar (1) párna (1) performansz (2) pet palack (1) picasso (1) plakát (1) plasticfreejuly (1) plasztik (3) podcast (1) poket (1) pop (6) portfólió (1) poszter (5) programajánló (2) rajzfilm (4) recycling (1) refill (1) reklám (6) reneszánsz (1) retró (7) retro (1) robot (1) rubik (1) ruha (3) sport (2) starwars (2) stencil (1) street (3) street art (20) style (1) szecesszió (1) szex (1) szín (2) szívószál (1) szobrászat (1) szoci (1) sztalker csoport (1) szuperhős (2) szürreál (2) szürrealizmus (1) társasjáték (1) táska (1) tech (4) tenger (2) természet (1) tervezőgrafika (22) timelapse (1) tipográfia (2) történelem (1) trash (1) trend (1) újrahasznosítás (3) újratöltés (1) urban (3) urban art (2) urbex (1) utazás (2) útkeresés (1) UX (1) v (1) varini (1) város (21) vásár (1) vespa (1) vicces (6) video (3) videó (5) víz (1) warhol (3) web (1) zene (5) zsolnay (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása