Folyamatban a Párisi udvar szépülése

parisi_udvar_2_1.jpgKislányként amikor a szüleimmel a belvárosban barangoltam gyakran átsétáltunk a Ferenciek terén található Párisi udvar rövidebb útvonalat kínáló átjárójában. Akkoriban még az ott lévő hologramos dolgokat áruló üzlet volt az, ami megragadta a figyelmemet, de az épületnek számomra már akkor is volt egyfajta keleties varázsa.

parisi_udvar1.jpg

Ezért is örültem amikor meghallottam pár éve, hogy felújítják - annak már annyira nem, hogy hotel lesz belőle, mert akkor még azt gondoltam, hogy nem lehet majd a helyi halandóknak megcsodálni ezt a gyönyörű historizáló stílusban épült műemléket. A megállapodás szerint azonban nem zárják el a látványt senki elől, már ami a hotel hallját illeti – ez is több, mint a semmi.

A passzázs melletti több, mint százéves Klotild palotához hasonlóan az átjárónak is eklektikus stílusa többek között magában hordozza a szecessziós, a mór építeszet és a gótika elemeit is némi Zsolnay kerámia borítással és üveg prizmákkal megbolondítva.

parisi_kupola3.jpgA homlokzata már elkészült, viszont a tervezett átadás (kis csúszással ugyan, de) 2018 őszére várható, addig is pár fotón keresztül beleshetünk az újjászületésbe.

Remélem idővel a Rákóczi út túloldalán található Klotild palota másik "ikertornyába" is beleszeret egy tehetős és ízléssel megáldott hobbi befektető.

parisi_kupola2_kicsi.jpg

Bővebb információt az épületről és annak felújításáról itt és itt olvashattok.

 



HA TETSZETT KÖVESS MINKET MINDENHOL ÉS NEM MARADSZ LE SEMMIRŐL!


Facebook Instagram Youtube Pinterest Vimeo

A bejegyzés trackback címe:

https://neonkult.blog.hu/api/trackback/id/tr1414133701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MissBirdie 2018.07.26. 12:03:43

@SzabóJózsefné: Köszönöm, jogos a megjegyzés. Javítottam! :)

Publikus Team · https://utazaseuropaba.hu 2018.07.26. 13:07:37

Kár, h hotel lesz belőle, megszűnik a középület jellege. Tök jó volt a labirintusban anno lerövidíteni az utat :)
utazaseuropaba.hu

NeonKult

Városi kultúra és design. Street art és kortárs. Kreatív. Same in English.

Címkék

3D (3) 80s (2) 90s (1) adidas (1) ajándék (1) állati (10) állatvédelem (1) amsterdam (1) animáció (1) applikáció (2) art (48) autó (11) banksy (4) bauhaus (1) bélyeg (2) bicikli (1) biztonság (1) bkk (2) bordalo (1) bowie (1) brand (2) bringa (1) bud (1) budapest (23) building (1) burberry (1) burnout (1) business (1) busz (2) bútor (4) celeb (3) cica (4) cicciolina (1) cipő (2) city (1) coaching (1) concept (2) csomagolás (1) dali (3) design (73) digitális (5) disney (1) divat (7) diy (1) drog (1) drón (2) elektromos (4) energia (2) építészet (16) esemény (2) étel (1) étterem (1) facebook (1) fair (1) fashion (1) felújítás (3) fenntarthatóság (22) ferenciek tere (1) festeszet (18) film (14) foci (1) fotó (13) frida kahlo (3) fun (12) future (4) gastro (1) geek (2) giccs (3) gif (1) glitch (2) google (1) graffiti (20) grafika (1) gyufa (1) hajléktalan (1) hajó (1) hazai (7) hazai pálya (21) hbo (1) hipszter (1) hollywood (3) horror (3) hype (2) IKEA (2) illusztráció (27) illuzio (2) indiana jones (1) instagram (1) interjú (1) internet (2) ivóvíz (1) japan (3) karácsony (1) képregény (3) kétfarkú (1) ketfarkukutyapart (1) kiallitas (17) kiszel (1) klasszik (1) klotild palota (1) könyv (8) környezetvédelem (19) kortárs (46) közkút (1) közlekedés (1) közösség (1) kreat (1) kreatív (38) kult (20) kultúra (24) kutya (2) lacoste (1) lakás (4) lakberendezés (3) landart (1) linó (1) living (1) logó (2) logo (1) lsd (1) magyar (17) mar (1) marvel (1) megújuló (1) mercedes (1) mese (2) modern (6) mome (1) MOME (1) motor (2) mozi (2) műkincs (2) museum (6) művészet (68) nasa (1) nemzeti galeria (1) neon (1) neonkult (3) notre dame (2) offline (1) olasz (1) olvasás (1) panel (2) parisi udvar (1) párna (1) performansz (2) pet palack (1) picasso (1) plakát (1) plasticfreejuly (1) plasztik (3) podcast (1) poket (1) pop (6) portfólió (1) poszter (5) programajánló (2) rajzfilm (4) recycling (1) refill (1) reklám (6) reneszánsz (1) retro (1) retró (7) robot (1) rubik (1) ruha (3) sport (2) starwars (2) stencil (1) street (3) street art (21) style (1) szecesszió (1) szex (1) szín (2) szívószál (1) szobrászat (1) szoci (1) sztalker csoport (1) szuperhős (2) szürreál (2) szürrealizmus (1) társasjáték (1) táska (1) tech (4) tenger (2) természet (1) tervezőgrafika (22) timelapse (1) tipográfia (2) történelem (1) trash (1) trend (1) újrahasznosítás (3) újratöltés (1) urban (4) urban art (3) urbex (1) utazás (2) útkeresés (1) UX (1) v (1) varini (1) város (21) vásár (1) vespa (1) vicces (6) video (3) videó (5) víz (1) warhol (3) web (1) zene (5) zsolnay (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása