Kacsalábon forgó dizájnkecó

reactor-1.jpgNem vicc, New York egyik művészparkjában lekoppintották a kacsalábon forgó gyémántpalotát! Ép ésszel az első gondolat az lenne, hogy nah' ez kellett már mint kavics a cipőbe, de a művészduó Alex Schweder és Ward Shelley tényleg csinált egy amúgy normálisan funkcionáló konténerházat - mondjuk pár függöny még elférne és költöznék is - de a csavar a dologban, hogy az egész egy kétméteres betonoszlopon egyensúlyozik. Nehogymá' nyugton legyél! Ez a Reactor projekt. 

reactor-5.jpg
Az egész szerkezet érzékeny a lakók mozgásaira, ennek köszönhetően billeg mint egy patikamérleg és ráadásként a szél erősségétől függően még forog is. A két jómadár 5 napig lakott benne tavaly, szigorúan művészien, mert a padlótól-plafonig ablakoknak köszönhetően a park látogatói elszórakozhattak rajta, hogy hogyan oldják meg az amúgy hétköznapi életetet a változó környezetben. De ez is volt a cél! Szinte hallom is Benedek Elek hangját, ahogy narrálja az eseményeket: A szélnél sebesebben, még a gondolatnál is sebesebben, egyszerre csak megperdült a kacsalábon forgó gyémántpalotában a két betyár.

reactor-3.jpg
Schweder és Shelley már 10 éve nyomja az ipart, amit maguk "performansz építészetnek" hívnak és elsődleges szempontja a tervezésnél, az építésnél és a benne élésnél, hogy a műkedvelőket megfigyelésre és párbeszédre ösztökéljék. 

reactor-2.jpg

forrás


HA TETSZETT KÖVESS MINKET MINDENHOL ÉS NEM MARADSZ LE SEMMIRŐL!


Facebook Instagram Youtube Pinterest Vimeo

A bejegyzés trackback címe:

https://neonkult.blog.hu/api/trackback/id/tr8414269191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DR. Smit Pal 2018.09.30. 21:54:29

a forgas hagyjan, de a ferdeseg jo nagy baromsag

rockjano 2018.09.30. 22:24:52

A leves az problémás...

NeonKult

Városi kultúra és design. Street art és kortárs. Kreatív. Same in English.

Címkék

3D (3) 80s (2) 90s (1) adidas (1) ajándék (1) állati (10) állatvédelem (1) amsterdam (1) animáció (1) applikáció (2) art (48) autó (11) banksy (4) bauhaus (1) bélyeg (2) bicikli (1) biztonság (1) bkk (2) bordalo (1) bowie (1) brand (2) bringa (1) bud (1) budapest (23) building (1) burberry (1) burnout (1) business (1) busz (2) bútor (4) celeb (3) cica (4) cicciolina (1) cipő (2) city (1) coaching (1) concept (2) csomagolás (1) dali (3) design (73) digitális (5) disney (1) divat (7) diy (1) drog (1) drón (2) elektromos (4) energia (2) építészet (16) esemény (2) étel (1) étterem (1) facebook (1) fair (1) fashion (1) felújítás (3) fenntarthatóság (22) ferenciek tere (1) festeszet (18) film (14) foci (1) fotó (13) frida kahlo (3) fun (12) future (4) gastro (1) geek (2) giccs (3) gif (1) glitch (2) google (1) graffiti (20) grafika (1) gyufa (1) hajléktalan (1) hajó (1) hazai (7) hazai pálya (21) hbo (1) hipszter (1) hollywood (3) horror (3) hype (2) IKEA (2) illusztráció (27) illuzio (2) indiana jones (1) instagram (1) interjú (1) internet (2) ivóvíz (1) japan (3) karácsony (1) képregény (3) kétfarkú (1) ketfarkukutyapart (1) kiallitas (17) kiszel (1) klasszik (1) klotild palota (1) könyv (8) környezetvédelem (19) kortárs (46) közkút (1) közlekedés (1) közösség (1) kreat (1) kreatív (38) kult (20) kultúra (24) kutya (2) lacoste (1) lakás (4) lakberendezés (3) landart (1) linó (1) living (1) logó (2) logo (1) lsd (1) magyar (17) mar (1) marvel (1) megújuló (1) mercedes (1) mese (2) modern (6) mome (1) MOME (1) motor (2) mozi (2) műkincs (2) museum (6) művészet (68) nasa (1) nemzeti galeria (1) neon (1) neonkult (3) notre dame (2) offline (1) olasz (1) olvasás (1) panel (2) parisi udvar (1) párna (1) performansz (2) pet palack (1) picasso (1) plakát (1) plasticfreejuly (1) plasztik (3) podcast (1) poket (1) pop (6) portfólió (1) poszter (5) programajánló (2) rajzfilm (4) recycling (1) refill (1) reklám (6) reneszánsz (1) retro (1) retró (7) robot (1) rubik (1) ruha (3) sport (2) starwars (2) stencil (1) street (3) street art (21) style (1) szecesszió (1) szex (1) szín (2) szívószál (1) szobrászat (1) szoci (1) sztalker csoport (1) szuperhős (2) szürreál (2) szürrealizmus (1) társasjáték (1) táska (1) tech (4) tenger (2) természet (1) tervezőgrafika (22) timelapse (1) tipográfia (2) történelem (1) trash (1) trend (1) újrahasznosítás (3) újratöltés (1) urban (4) urban art (3) urbex (1) utazás (2) útkeresés (1) UX (1) v (1) varini (1) város (21) vásár (1) vespa (1) vicces (6) video (3) videó (5) víz (1) warhol (3) web (1) zene (5) zsolnay (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása