Lehet ijesztegetni betűtípusokkal? Hát, hogy a viharba ne?! Egy Arial jószerivel ártlamatlan, de az ügyes tipográfus, mint a jó szakács, ha megfelelő fűszerekkel szórja meg, akkor meglesz a horrorhatás. És egy jó horrorsztorihoz kell hogy kapcsolódjon egy jól megválasztott tipográfia is. 

A megszokott fűszerezés könnyen felismerhető, jobbára mindenki találkozott már velük, maximum nem időzött el a betűket bámulva. De ettől még működik, és ha bevált, azt a zsigereinkben érezzük.

Ilyen adalék például a betűk hegyes végei - amik karmokra, fűrészre vagy késre emlékeztetnek - legalábbis elég éleseknek tűnnek ahhoz, hogy átvágják a húst és a csontot. Vagy a hullámzó körvonal, ami olyan remegős, hogy az illusztrátor is megrémülve rajzolta. A csepegős-nyálkás dizájn, ami egyszerre lehet vér, földönkívüli nyála és leégő gyertyacsonk, hogy miután kialudt, csak a sötétség és az ott lapuló szörnyek várjanak ránk. A karcolt, kapart, egyenes vonalvezetés, mintha a grafikusra rázárták volna a studió ajtaját és csak a körmével tudta volna a fára kaparni élete utolsó horrorsztorijának címét. 

Nagyjából ezek a legjobban behatárolható stílusjegyek, mondhatni horror-popkulturális trendek, amik meghatározzák a frásztörő tipográfiát és az ijesztő betűtípusokat. De ide is el kellett jutni valahonnan. A bizarr betűknek is megvan a saját Darwin-elméletük és ennek az evolúciónak a kezdete nagy valószínűséggel a képregénykultúrához köthető: 

A 40-es és 50-es évek Amerikájának képregényláza lökést adott a hátborzongató történeteknek is. Ekkor születtek olyan klasszikusok, mint például a nálunk tévésorozatként futó Mesék a kriptából. A képregények címplapjainak pedig egyszerre kellett borzongást és szórakozást kínálniuk, tehát a betűket is ehhez igazították. A kialakításuk már önmagában utalt a képregényben várható szellemekre, élőhalottakra, szörnyekre és paranormális tevékenységekre.  

Aztán jött a film. Régen sem volt másképp, és a képregények mindig is jó filmalapot szolgáltattak, így a televízió vitte tovább a képregényektől átvett stafétát, amire kiváló példa Lugosi Béla Drakulája vagy az Amerikában a 60-as években futó Addams Family főcíme. Innentől kezdve a mai napig a filmek határozzák meg a rémisztő betűtípusok fejlődését.

A legérdekesebb korszak viszont csak ezután indult be - a modern horror kora - amikor az unalmassá ismételt stílusjegyek mellé befészkelődnek a kreatívabb megközelítések és új alapokra helyezik a parát. 

 
Ennek egyik legösszetettebb példája az 1968-as Rosemary gyermeke plakátja, bár ez igazából csak eredeti nyelven működik, a magyar verzió nem foglalkozott annyit a tipóval. Ennél a címszöveg egy sima Helvetica Neue Medium betűtípussal készült és a Rosemary M betűjét - ami a mom-ra is utalhat - egy meghosszabbítás köti össze köldökzsinórként a baby B betűjével, és az egész a bölcső feletti forgó játékot formál. Az alá-fölé rendelés pedig a valóságot és a felszín alatti sátáni erőket jelképezi.  

A másik ilyen modern példa az amúgy hétköznapi betűtípus eltorzítása vagy erős körvonalazása, amit például a Twin Peaks, vagy a szintén természetfeletti témához köthető - és az utóbbi évek egyik sikersorozatának számító, a 80-as évek hangulatával átitatott - Stranger Things főcímében láthatunk. A Twin Peaks (ITC Avant Garde Gothic betűtípus) és Stranger Things (ITC Benguiat betűtípus) csak kevéssé lett módosítva, de közelebbről megvizsgálva az eltérések azt sugallják, hogy a megszokott dolgok mellett egy rejtett valóság is beleavatkozik a hétköznapokba. 

A 80-as évek egyébként is kimondottan termékeny volt az eredeti horrortipográfia szempontjából - gondoljunk csak a Rémálom az Elm utcában és az Evil Dead borítóira, vagy a Halloween zseniális töklámpást idéző narancssárga betűire -, és tette a betűtípusokat a horrorbranding szerves részévé.

A fejlődés azóta sem állt le, maximum kevesebb a minőségi munka, köszönhetően az olyan betűtípusoknak, mint a Trajan. A Trajan, ami ugyan 1989-ben készült az Adobe megrendelésére és leginkább ókori római feliratokra emlékeztet, de napjainkra talán ez az egyik legelcsépeltebb filmes betűtípus. Egyáltalán nem ijesztő, de olvashatósága és neoklasszikus nagyszerűsége a gagyi filmeket is a moziélmény szintjére emeli. Ennek köszönhetően a filmgyártás tetejétől a legaljáig mindenki ezzel operált a plakátokon, és a Gladiátortól kezdve, a Mortal Combaton és a Titanicon keresztül, az Emberi százlábúig mindenhol ez a betűtípus szerepel. A szart is el lehet adni, ha szépen van csomagolva jeligével. Egy gyűjtés szerint legalább 400 filmnél lőtték el. 

Ha megnézünk egy filmes plakátot, már a betűből következtethetünk rá, hogy vígjáték, akció vagy thriller a mű, de kevés olyan egyedi betűtípust termelő műfaj létezik, mint a horrorfilmek, amelyek rogyásig vannak pakolva jobbnál jobb betűkkel.

 

Ha követsz minket nem maradsz le!
Láttál vagy alkottál valamit? Küldd el nekünk!