Műkincsek nyomában a holland Indiana Jones

indy_arthur_brandt_neonkult.pngA műkincsrablás és a kincsvadászat már önmagában izgalmasan hangzik és nem csak a művészvilágban nagy szenzáció, ha előkerül egy eltűntnek vagy ellopottnak nyilvánított műkincs. 

A legismertebb hivatkozási alap a témában Indiana Jones, így nem meglepő, hogy ezt a nevet ragasztották a holland Arthur Brand-ra, akinek múltheti akciója végigsöpört a médiában. A műkincsnyomozó egy 1600 éves bizánci mozaikot kutatott fel, melynek eszmei értékét 10 millió Euróra saccolják. És egy múzeumban lenne a helye!

indy_belongs.gif

Az említett bizánci birodalom korából származó, Szent Márkot ábrázoló mozaikképet még 1974-ben lopták el egy ciprusi templomból a török megszállás után. Brand közel három évet töltött Európa szerte a kép utáni hajszával. A holland Indiana Jones egy füles alapján indult el, amelyben Monaco volt megemlítve a kincs lelőhelyeként, majd az underground művészeti szcénán keresztül egy brit családnál kötött ki, akiket kisebb sokként ért, hogy egy felbecsülhetetlen értékű lelet nem túl jogos tulajdonosai. 

arthur-brand3.jpg

Brandt több esetben is bizonyította, hogy rászolgált az Indiana Jones névre. Több mint 200 művészeti alkotás felkutatása fűződik a nevéhez a BBC szerint és a paletta is igen széles: Szürrealista festményektől kezdve, lopott náci műkincseken át, azték műalkotásokig bezárólag bármire rárepül. 

Kalandos úton Adolf Hitler hatalmas bronz lószobrait kutatta fel még 2015-ben. Josef Thorak szobrász - Hitler egyik kedvenc művésze, - a Birodalmi Kancellária előtt álló két bronz lószobrát megsemmisültnek hitték a berlini csata után. De Brand műholdfelvételeket, katonai dokumentumokat, archívumokat nyálazott át, majd végül dallasi műgyűjtőnek kiadva magát jutott el az eltűntnek hitt náci műkincsekhez. A teljes sztori megérne egy akár egy egész estés filmet. 

hitler_horses_neonkult.png

Aztán 2016-ban Salvador Dali - Adolescence című 1941-es szürrealista festményét és a lengyel származású art deco festőművész, Tamara de Lempicka - aki az egyik első szupersztár női művész, számos hollywoodi csillag kedvence - La Musicienne című képét kerítette elő. Az utóbbi egyébként Madonna Vogue klipjében is szerepelt. 

indy_arthur_brandt2_neonkult.png

Szintén 2016-ban a Holland Aranykor 5 képét kutatta fel 10 évvel a rablás után. Maga a műkincsrablás sem volt egyszerű, ugyanis a tolvajok egy a múzeumban kiállított koporsó belsejében rejtőzködtek el, majd kiütötték a riasztórendszert és elvittek 24 nagyértékű festményt és 70 ezüst műtárgyat. Az említett 5 kép szintén kalandos úton, Ukrajnából került elő, hála a holland Indynek, aki beígérte a maradék 19 felkutatását is.  

arthur-brand4.jpg

De az izgalmas műkincsrablások és felkutatások mellett nem mehetek el úgy, hogy nem említem meg az egyik hazai kedvencemet a témában, melyben Barki Gergely művészettörténész fedezte fel egy karácsonyi filmnézés közben a Stuart Little, kisegér című gyerekfilm egyik jelenetében a 90 éve eltűntnek hitt Berény Róbert-festményt. Hihetetlen a történet és kellett a véletlenek sorozata, meg persze mindenek előtt a szemfüles művészettörténész, hogy 4 éve a sztori körbejárta a világsajtót. Ezt a képet egyébként később 70 millióért értékesítették.

stuart.jpeg

Mi a tanulság? Talán az, hogy érdemes nyitott szemmel járni, mert híres és drága alkotások tűnnek el és kerülnek elő szinte havi rendszereséggel és maga az élet szolgáltatja a legjobb Indiana Jones sztorikat. 




Kövess minket és nem maradsz le!
Láttál vagy alkottál valamit? Küldd el nekünk!


Facebook Instagram Youtube Pinterest Vimeo



HA TETSZETT KÖVESS MINKET MINDENHOL ÉS NEM MARADSZ LE SEMMIRŐL!


Facebook Instagram Youtube Pinterest Vimeo

A bejegyzés trackback címe:

https://neonkult.blog.hu/api/trackback/id/tr1014385028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NeonKult

Városi kultúra és design. Street art és kortárs. Kreatív. Same in English.

Címkék

3D (3) 80s (2) 90s (1) adidas (1) ajándék (1) állati (10) állatvédelem (1) amsterdam (1) animáció (1) applikáció (2) art (48) autó (11) banksy (4) bauhaus (1) bélyeg (2) bicikli (1) biztonság (1) bkk (2) bordalo (1) bowie (1) brand (2) bringa (1) bud (1) budapest (23) building (1) burberry (1) burnout (1) business (1) busz (2) bútor (4) celeb (3) cica (4) cicciolina (1) cipő (2) city (1) coaching (1) concept (2) csomagolás (1) dali (3) design (73) digitális (5) disney (1) divat (7) diy (1) drog (1) drón (2) elektromos (4) energia (2) építészet (16) esemény (2) étel (1) étterem (1) facebook (1) fair (1) fashion (1) felújítás (3) fenntarthatóság (22) ferenciek tere (1) festeszet (18) film (14) foci (1) fotó (13) frida kahlo (3) fun (12) future (4) gastro (1) geek (2) giccs (3) gif (1) glitch (2) google (1) graffiti (20) grafika (1) gyufa (1) hajléktalan (1) hajó (1) hazai (7) hazai pálya (21) hbo (1) hipszter (1) hollywood (3) horror (3) hype (2) IKEA (2) illusztráció (27) illuzio (2) indiana jones (1) instagram (1) interjú (1) internet (2) ivóvíz (1) japan (3) karácsony (1) képregény (3) kétfarkú (1) ketfarkukutyapart (1) kiallitas (17) kiszel (1) klasszik (1) klotild palota (1) könyv (8) környezetvédelem (19) kortárs (46) közkút (1) közlekedés (1) közösség (1) kreat (1) kreatív (38) kult (20) kultúra (24) kutya (2) lacoste (1) lakás (4) lakberendezés (3) landart (1) linó (1) living (1) logo (1) logó (2) lsd (1) magyar (17) mar (1) marvel (1) megújuló (1) mercedes (1) mese (2) modern (6) mome (1) MOME (1) motor (2) mozi (2) műkincs (2) museum (6) művészet (68) nasa (1) nemzeti galeria (1) neon (1) neonkult (3) notre dame (2) offline (1) olasz (1) olvasás (1) panel (2) parisi udvar (1) párna (1) performansz (2) pet palack (1) picasso (1) plakát (1) plasticfreejuly (1) plasztik (3) podcast (1) poket (1) pop (6) portfólió (1) poszter (5) programajánló (2) rajzfilm (4) recycling (1) refill (1) reklám (6) reneszánsz (1) retró (7) retro (1) robot (1) rubik (1) ruha (3) sport (2) starwars (2) stencil (1) street (3) street art (21) style (1) szecesszió (1) szex (1) szín (2) szívószál (1) szobrászat (1) szoci (1) sztalker csoport (1) szuperhős (2) szürreál (2) szürrealizmus (1) társasjáték (1) táska (1) tech (4) tenger (2) természet (1) tervezőgrafika (22) timelapse (1) tipográfia (2) történelem (1) trash (1) trend (1) újrahasznosítás (3) újratöltés (1) urban (4) urban art (3) urbex (1) utazás (2) útkeresés (1) UX (1) v (1) varini (1) város (21) vásár (1) vespa (1) vicces (6) video (3) videó (5) víz (1) warhol (3) web (1) zene (5) zsolnay (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása