Szemétből lesz a tokiói arany

tokyo-olympic-medals-old-gadgets-recycle-2020-fb2_700-png.jpg

A 2020-as tokiói olimpia sok szempontból érdekesnek ígérkezik és ha a sportokat érintő változtatásokat figyelmen kívül hagyjuk, még mindig rengeteg újításra lehet majd számítani. Ilyen újítás, hogy a sportolókat robotok kísérik majd a helyszíneken, vagy hogy a dohányzás mindenhol tiltott lesz, de talán a legszimpatikusabb, hogy igyekeznek kiemelten környezettudatosak lenni és például az olimpiai érmeket 100% újrahasznosított aranyból, ezüstből, bronzból készíteni, ami egyedülálló a játékok történetében.

2-5c63f3a49aa90_700.jpg

A Medál Projektre keresztelt gyűjtés keretében a japán állampolgárok kimondottan erre a célra adományozhatnak elektronikai hulladékot, főként mobiltelefonokat. 

A dobogó fokaiként körülbelül 5000 érem elkészítéséhez tavaly októberben kezdték a gyűjtést és a cél 2700 kiló bronz, 30 kiló arany és 4100 kiló ezüst már össze is jött. Persze ennyi aranyat a megboldogult Klapka Gyuri bácsi is könnyedén elő tudott volna halászni az íróasztala alsó fiókjából, ezért a hangsúly itt nem a mennyiségen, hanem a figyelemfelkeltésen és az e-hulladék újrahasznosításán van. Ugyanis az e-hulladék globális fenyegetés a környezetünkre nézve. 2016-ban közel 45 millió tonna elektronikai hulladék keletkezett, aminek mindössze a 20%-át sikerült újrahasznosítani. 2021-re 52 millió tonnát jósolnak.

tokyo-olympics-medal-ewaste-4-1.jpg

A kevesebb mint másfél év alatt, 5 milliónál is több használt okostelefont adtak le a Medal Projekt keretében, ami már önmagában is ijesztő mennyiség. 

Bár a tokiói érmek története csak porszem az e-szemét sivatagban, de cserébe nemcsak a kimagasló sportteljesítményt, hanem a fenntarthatóságot is hirdetik majd. 



HA TETSZETT KÖVESS MINKET MINDENHOL ÉS NEM MARADSZ LE SEMMIRŐL!


Facebook Instagram Youtube Pinterest Vimeo

A bejegyzés trackback címe:

https://neonkult.blog.hu/api/trackback/id/tr9714653869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NeonKult

Városi kultúra és design. Street art és kortárs. Kreatív. Same in English.

Címkék

3D (3) 80s (2) 90s (1) adidas (1) ajándék (1) állati (10) állatvédelem (1) amsterdam (1) animáció (1) applikáció (2) art (48) autó (11) banksy (4) bauhaus (1) bélyeg (2) bicikli (1) biztonság (1) bkk (2) bordalo (1) bowie (1) brand (2) bringa (1) bud (1) budapest (23) building (1) burberry (1) burnout (1) business (1) busz (2) bútor (4) celeb (3) cica (4) cicciolina (1) cipő (2) city (1) coaching (1) concept (2) csomagolás (1) dali (3) design (73) digitális (5) disney (1) divat (7) diy (1) drog (1) drón (2) elektromos (4) energia (2) építészet (16) esemény (2) étel (1) étterem (1) facebook (1) fair (1) fashion (1) felújítás (3) fenntarthatóság (22) ferenciek tere (1) festeszet (18) film (14) foci (1) fotó (13) frida kahlo (3) fun (12) future (4) gastro (1) geek (2) giccs (3) gif (1) glitch (2) google (1) graffiti (20) grafika (1) gyufa (1) hajléktalan (1) hajó (1) hazai (7) hazai pálya (21) hbo (1) hipszter (1) hollywood (3) horror (3) hype (2) IKEA (2) illusztráció (27) illuzio (2) indiana jones (1) instagram (1) interjú (1) internet (2) ivóvíz (1) japan (3) karácsony (1) képregény (3) kétfarkú (1) ketfarkukutyapart (1) kiallitas (17) kiszel (1) klasszik (1) klotild palota (1) könyv (8) környezetvédelem (19) kortárs (46) közkút (1) közlekedés (1) közösség (1) kreat (1) kreatív (38) kult (20) kultúra (24) kutya (2) lacoste (1) lakás (4) lakberendezés (3) landart (1) linó (1) living (1) logo (1) logó (2) lsd (1) magyar (17) mar (1) marvel (1) megújuló (1) mercedes (1) mese (2) modern (6) mome (1) MOME (1) motor (2) mozi (2) műkincs (2) museum (6) művészet (68) nasa (1) nemzeti galeria (1) neon (1) neonkult (3) notre dame (2) offline (1) olasz (1) olvasás (1) panel (2) parisi udvar (1) párna (1) performansz (2) pet palack (1) picasso (1) plakát (1) plasticfreejuly (1) plasztik (3) podcast (1) poket (1) pop (6) portfólió (1) poszter (5) programajánló (2) rajzfilm (4) recycling (1) refill (1) reklám (6) reneszánsz (1) retro (1) retró (7) robot (1) rubik (1) ruha (3) sport (2) starwars (2) stencil (1) street (3) street art (21) style (1) szecesszió (1) szex (1) szín (2) szívószál (1) szobrászat (1) szoci (1) sztalker csoport (1) szuperhős (2) szürreál (2) szürrealizmus (1) társasjáték (1) táska (1) tech (4) tenger (2) természet (1) tervezőgrafika (22) timelapse (1) tipográfia (2) történelem (1) trash (1) trend (1) újrahasznosítás (3) újratöltés (1) urban (4) urban art (3) urbex (1) utazás (2) útkeresés (1) UX (1) v (1) varini (1) város (21) vásár (1) vespa (1) vicces (6) videó (5) video (3) víz (1) warhol (3) web (1) zene (5) zsolnay (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása