Az álnéven alkotó Freakboy a Képzőművészeti Egyetemen diplomázott, megjelenik kiállításokon, az utcán és az online térben is. Munkáiban két nyilvánvaló szándék ölt testet: a konvencióktól való teljes elszakadás és a legapróbb részletekig való kidolgozottság igénye. Ez a két motívum ritkán jelenik meg egy alkotó munkájában ilyen tudatosan, és mégis ennyire természetesen. Freakboy nem akar elszakadni a konvencióktól, sosem kereste a hozzájuk való utat, és a kidolgozottság sem felvett irányelv, ez a fajta maximalizmus is a személye mélyéről fakad. Ösztönösen alkot ugyanis, egy konzekvens, tudatos vizuális sémát követve, amiben talán az a legizgalmasabb, hogy kénytelenek vagyunk felhagyni az előítéleteinkkel és beidegződéseinkkel, hiszen maga az alkotó nem olyan személyiség, mint amilyet az általa megteremtett látványvilágból kiolvasnánk.

Freakboy a közvécék falfirkáinak motívumaiból és az aluljárók dohos szagából merít erőt, a legszélsőségesebb horror élményeinket hívva elő, miközben minden munkájában ott van valahol a klasszikus művészet letisztultsága és tárgyilagossága. A szenny varázsa, adhatná címül néhány képének. Az alkotót kérdezzük:

Miért használod ezt a nevet?

A gimi utáni években egy koszos vidéki kocsmában melóztam, és két kevert kiszolgálása közben rajzolgattam. Az öregek mondogatták mindig a pálinkaszagú leheletükkel, hogy nagyon fura gyerek vagy te kisfiam, és akkor bekattant: FreakBoy. Csináltam is pár firkát ezzel a névvel, aztán annyiban maradt. Később, az egyetem végeztével semmi lehetőségem sem volt megmutatni magam, és egyre jobban elkezdett foglalkoztatni a street art, amihez kellett egy álnév. Pont otthon voltam vidéken és a kezembe akadtak a régi rajzaim… FreakBoy! Felröhögtem, hogy mennyire gagyi és gyerekes. Na, pont erre volt szükségem. Egy teljesen trash névre.

Kik/Mik inspirálnak leginkább az alkotásra?

A kultúrához annyi közöm volt, hogy 10-11 évesen anyummal feljöttünk Pestre a Sas kabarén röhögni. Viszont amióta az eszem tudom, rajzolok. Soha, semmi máshoz nem értettem, és ez azóta sem változott. Mivel édesapám a kilencvenes évek elejétől fogva külföldön melózott, és édesanyám is reggeltől estig gályázott, totál egyedül maradtam a VHS lejátszónkkal. Kontroll nélkül toltam az olyan filmeket, mint Az erdő szelleme, a Péntek 13 sorozat, az Alien, a Hullajó vagy a Terminator filmek. Azonnal belehabarodtam a horrorba. Amikor nem rajzoltam, akkor videóztam. Persze, ne feledkezzünk meg a kilencvenes évek elborult MTV videó klipjeiről sem, a karcos, piszkos képi világú videók konkrétan kimosták az agyam. Visszaemlékezve, 12-13 évesen fennmaradtam éjfél után, hogy elkapjak egy friss David Fincher vagy egy Tarsem munkát.

A másik nagy inspirációt a képregények nyújtották. Suliból hazamenet az újságosbódé kirakatában két dolog ragadta meg a figyelmem. Az egyik persze a pornó magazinok tömkelege volt, a másik a Spawn – Az ivadék című képregény. Kikönyörögtem anyámnál egy példányt a képregényből, és totál ledöbbentett. Soha előtte nem találkoztam még csak hasonlóval sem. A rajzok minősége és részletgazdagsága ámulatba ejtett. És, valljuk be… kinek ne tetszene egy olyan „szuperhős”, akinek férgek mászkálnak a szétrohadt arcában, démonokat belez ki és iszonyat menő láncok lógnak az oldalán, nem beszélve a vérvörös köpenyéről.

Mi mozgat meg a szélsőséges vizualitás motívumok ábrázolásában leginkább?

Mindig is a szélsőségek vonzottak. Valami vagy legyen durva és karcos, vagy nagyon lágy és érzelmes. Ami a kettő között van, az számomra unalmas.  Vizuálisan ez érdekel. Egy széttaposott arc is lehet esztétikus. Ne értsd félre, nem erre izgulok, inkább csak vizuálisan adom ki a feszkót.  Az egyetemen kaptam először klasszikus műveltséget. Caravaggióról is ott hallottam kb. először behatóbban. Na, az Ő művei ennek az „erőszak-esztétikának” a csúcsai.

Egy átlagos néző ízlésébe akarsz belepiszkálni, vagy mást szeretnél mondani ezzel a hozzáállással?

Van bennem egy iszonyatosan nagy düh. Őrületes lánggal égek belül, és ezek a motívumok, mint az óriási spermiumok, a csonkolt végtagok vagy a kitépett fogak, mind-mind személyes szimbólumok, és mégis, ezek a dolgok valahol mindenkinek ott motoszkálnak hátul, mélyen az agyban, elnyomva és kordában tartva a modern vallások dogmáival. Mindannyiunkban benne van ez az ősi, történelem előtti szörnyeteg. Van, akinél kiszakítja a kordonokat és ámokfutásba kezd, és van, akinél másképp csapódik le. Minden rajzom vagy végtelenül agresszív és erőszakos, vagy olyan ősi félelmekből táplálkozik, amivel nem szeretnénk szembenézni. Minden rajzom belenézés a szakadékba. És igen, lent, ott a mélyben, ilyen szörnyetegek tanyáznak, legalábbis szerintem. Gyakran ki is szólnak a nézőhöz: „INNEN NINCS HOVÁ MENNI” vagy „KÖZEL A VÉG”, és talán tényleg. Amit csak lehetett, minden aljasságot elkövettünk a természettel, a tudomány mögé bújva, vagy csak egyszerűen a végtelen zabálásunknak és aljasságunknak hála, ledaráltuk a zöldet. Megérdemeljük azt, ami ránk vár.

A munkáidon látszik az igényesség és a törődés, gondolom sok idő egy-egy rajz elkészítése. Hogy kell beosztanod a napjaid? Mennyi időd van a civil melód mellett rajzolni?

Legendásan rossz alvó vagyok. Ha sikerül öt órát aludni, az már jó. Folyamatosan kattog valamin az agyam. Nagyon bizonytalannak látom a jövőt. Mind globálisan, mind pedig személyes részről. Szerencsére a párom elfeledteti azt a sötét felleget, ami a fejem körül kering. Most hazabeszélek, de sokat köszönhetek neki minden téren. Átlagosan egy A3-as rajz két-három nap, mire elkészül. Persze, sokszor megállok közben. Ki kell szakadnom abból a világból, mert nem szabad túl mélyre merülni abba a bizonyos szakadékba. Jelen pillanatban jó melóm van. Van időm rajzolni mellette. Egy művházban vagyok technikus. Jófejek a kollégák és változatosak a programok a házban. Mivel szoktunk filmeket vetíteni projektorról egy nagy kivetítőre, még mozigépész is lehetek. Ezzel egy régi vágyam vált itt valóra.

Mostanában megjelensz kiállításokon, fanzine-vásárokon, köztereken, erre-arra.  Legutóbb  egy Vad Art kiállításon találkozhattunk a munkáiddal a Dürer kertben, most pedig a Babicskában lesz megnyitótok október 30-án, Suzanne Kobelával közösen. Milyen más terveid vannak a közeljövőre nézve?

Több tervem is van. Mivel nem ebből élek, így döcögősebben haladnak ezek a projektek. Szeretnék aktívabban jelen lenni a street art színtéren, vagyis többet plakátolni. Kicsit ki szeretnék mozdulni ebből a „horror gettóból”, amibe száműztem magam. Persze, a nyomasztás és az erőszak garantált, inkább csak a műfaj határait szeretném átlépni. Több képregényen is gondolkodom, amik irodalmi adaptációk lesznek. Nem kizárt, hogy összekötöm a street arttal. Ha van rá lehetőségem, animációval is foglalkozom.

Mivel készülsz a Babicskában megrendezendő kiállításodra?

Hét darab printet viszek a kiállításra. Némelyik kép a düreres kiállításról ismerős lehet, de viszek friss cuccokat is.

8 - Mire vagy a leginkább, és mire vagy a legkevésbé büszke a munkáiddal/munkásságoddal kapcsolatban?

Egy srác, akivel nagyon rossz a viszonyunk, egyszer azt mondta: „ez a gyerek egy hülye fasz, de kurva jól tud rajzolni”.  Amire nem vagyok büszke? Hmmm…  igazából nem vagyok büszke arra, amit és ahogyan csinálok. Csak szimplán csinálom.

Freakboy munkáit és alkotói profiljait itt találjátok:

Instagram
Facebook

Következő kiállításáról pedig infók itt:

Halálújítás
Október 30. 17:00 Babicska
8. ker. Bacsó Béla utca 10. 

Köszönjük az interjú elkészítését Bódi Péternek